Magyar tudósok szerint ekkor tetőzhet és érhet véget a koronavírus-járvány Magyarországon

"Sok tényezőt kell együtt mérlegelni."


– Sok tényezőnek kell teljesülnie, hogy a járványgörbe laposodni kezdjen – mondta a Blikknek Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense.

– Azok az intézkedések, amelyeket a kormányzat eddig bevezetett, úgy tűnik, hogy működnek, de a járvány tetőzését nem hozzák előrébb. Úgy számolunk, hogy tízszer annyi fertőzött lehet valójában, mint amennyi a hivatalos statisztikában szerepel. Nagyon sokukról egyszerűen nem tudunk, mert nem mennek orvoshoz vagy teljesen tünetmentesek, így nem tudnak saját fertőzöttségükről.

A fertőzések számának növekedéséről a biostatisztikus azt mondja: az lenne a legjobb, ha 1 fő alá sikerülne szorítani azok számát, akit egy fertőzött megbetegít. Ferenci Tamás egyébként tagja az operatív törzs munkáját segítő epidemiológiai munkacsoportnak, akikkel Orbán Viktor miniszterelnök rendszeresen egyeztet.

Azt mutatják, hogy miként viselkedik a járvány különböző korlátozások mellett

 

– A kormányzat bármilyen intézkedést hoz, annak két hét múlva van először eredménye, hiszen jelenleg a koronavírus lappangási ideje miatt ennyi „tehetetlensége” van a rendszernek. A járvány végét pedig megbecsülni sem lehet, ehhez tudni kell, hogy milyen stratégiát választunk hosszú távon, de szinte biztos, hogy mindegyikhez a legfontosabb az lenne, hogy minél többet teszteljünk – mondta Ferenci Tamás.

Bár kilencen haltak meg hétfőről keddre, egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy az operatív törzs jóslata vált volna be, azaz berobbant volna a járvány Magyarországon. Egyetlen nap emelkedő adataiból nem lehet ezt biztonsággal kijelenteni. Továbbra is az a legfontosabb, hogy elkerülhető legyen az egészségügyi ellátás összeomlása.


★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT, ÉS HA TETSZETT OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! ❤


HOZZÁSZÓLÁSOK

Egyéb
2020. 04. 27.
Ez nem a hivatalos álláspont, hanem a saját véleménye.
Aktuális
2020. 03. 30.
Bízzunk benne, hogy nem a legrosszabb jön be.