Nem is értette mi folyik körülötte, hisz még csak 4 éves volt. Elmaradt a 'jó reggelt csillagom hogy aludtál', anya ölelő karja, a meleg kakaó....Hónapok teltek el, Benedek vigasztalhatatlan volt, legtöbbször az ablakban állt és sírdogált.

Az árvaház dolgozói, Sanyi bácsi a kertész, Magdi néni a szakács próbált virágokkal, édességekkel kedveskedni a kicsi fiúnak, nem nagy sikerrel.

Elérkezett december 5. Mikulás. Az otthonban már elkészültek a mikuláscsomagokkal,amiben egy szelet csoki,egy narancs és egy kis földimogyoró volt, se több , se kevesebb. Ennyi jutott csak mindenkinek!

Késő délután meg is érkezett minden gyermek nagy örömére a mikulásbácsi. Benedek hosszan nézte a Mikulást, majd ragyogó szemmel nevetve szaladt felé, azt kiabálva hogy apukám, drága apukám. Sanyi bácsinak vagyis a 'mikulásnak' könny szökött a szemébe, hónapok óta nem látta Benedeket még csak mosolyogni sem, nemhogy hangosan nevetni. Gyengéden az ölébe ültette, és épp azon tanakodott, hogyan értesse meg ezzel a kisgyerekkel hogy ő nem az apukája, amikor Benedek megszólalt: 'Látom egy kicsit megöregedtél, de a cipőd ugyanaz!'

Nem volt szíve Sanyi bácsinak bevallani az igazságot. Elmagyarázta a kisfiúnak, hogy minden év decemberében eljön hozzá, de az év többi napján nem tud hisz neki ajándékot kell készítenie sok-sok gyermek számára. Benedek innen kezdve nem volt szomorú, minden évben készült a nagy napra, még levelet is írt a Mikulásnak.

Így nőtt fel Benedek aki ma szerető férj és családapa, három gyermekével ma már aktívan részt vesz a cipős doboz gyűjtésében. Elmondta hogy az árvaházban élő gyermekeknek az év fénypontja a mikulás és a karácsony, arra várnak egész évben, hisz az adakozók jóvoltából olyan dolgokat is kapnak ami számukra másként elérhetetlen lenne! Ők nem kérnek drága játékokat, nincs nagy igényük,nekik az a cseppnyi szeretet a dobozban a minden!